
A JÖVŐNKÉRT DOLGOZUNK...
A Gyösz tagjai olyan hiánypótló tevékenységet végeznek, amely igazából alap igénynek kellene lennie a mai társadalmunkban. A környezetünk tisztántartása és a fiatalok hulladék kezelési felvilágosítása az egyik pillére az önkéntes munkálkodásunknak. Lakóhelyünk kevésbé frekventált területeire kihelyezett szemeteket rendszeres időközönként az önkéntesek bevonásával és az önkormányzat támogatásával megtisztítjuk. 2017 óta több alkalommal sikerült erdei területeket, dűlőutakat, a kisboltok körüli utcaszakaszokat kitakarítani. A Bartók általánosiskola 2. osztályos diákjaival éscsaládjaik részvételével komoly erdő szemét szedést végezni.
A másik nagyon fontos vállalásunk, hogy a lakosság közreműködésével, számos köztéri és intézményi kupakgyűjtőkbe bekerülő műanyag kupakokat zsákokban rendszeresen eljutassuk olyan hátrányos helyzetű családokhoz, akiknek ez hatalmas segítség a gyermekeik terápiás fejlesztésére.
A középiskolások részére együttműködési szerződés keretében igazolni tudjuk a szemétszedésesrészvételük alapján az 50 órás önkéntes munkavégzést, a Közösségi Szolgálatot. Egyre többen veszikezt is igénybe és bízunk benne, hogy akik velünk munkálkodnak a későbbiekben is tenni fognak a lakókörnyezetük tisztán tartásában.
Városi rendezvényeken is megtalálhatóak vagyunk, Gyereknapon és Adventi rendezvényen kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal igyekszünk a gyermekek környezet tudatosabbá nevelésében.
Az Fcc körüli erdős terület, mint puffer-zóna működik, a szemétlerakóból kiszálló könnyű műanyag szemetek felszámolása is időközönkénti tevékenységünk. Ezekre az alkalmakra is mindig várjuk a lakosság önkénteseit.
Településünk határainak megtisztítását a Kispatak Természetvédelmi Egyesület és Hulladék
Kommandó illetve a Szemétszedő Szuperhősök 18 kerület segítségével és összefogásával végezzük.
Fontosnak tartjuk, hogy kapcsolódjon a munkák a többi szervezettel, mert csak így tudjuk ezeket a területeket ellenőrizni és rendben tartani.
Ebben az évben a zöldfelületek növelésébe is részt fogunk vállalni, a településünk fátlan
utcaszakaszaira az önkormányzat segítségével fákat fogunk ültetni. Bízunk benne, hogy ezek a fák sokat segítenek majd a klímaváltozás enyhítésében.
