Gyümölcsfát minden gyáli kertbe!

A tavalyi, 2020-as Gyümölcsfa osztás sikerén felbuzdulva, idén ismét lehetett jelentkezni Gyálon ingyen gyümölcsfára. A regisztráció feltétele a gyáli lakhely igazolása volt, így mindenki aki ezt megtette, címenként 1 db gyümölcsfát vihetett haza. A választható fajok közt volt alma, körte, cseresznye, meggy, kajszi, őszibarack és szilva is. Míg a tavalyi évben 106 fa került kiosztásra, idén 160 csemete talált gyáli otthonra. Jövőre folytatódik a program, így aki idén lemaradt, jövőre is lesz lehetősége ingyen fácskához jutni. A projektet a tavalyihoz hasonlóan önkormányzati támogatással valósítottuk meg.

Mindig fontosnak tartottuk a zöld területek megtartását, és újabbak kialakítását. Szeretnénk, ha a GYÖSZ-szel sikereket tudnánk elérni az illegális szemétlerakások felszámolása mellett, városunk zöldfelületének növelésében is. A dísznövények mellett fontosnak tartjuk a gyümölcsfák ültetését is, hiszen azon túl, hogy gyümölcsöt adnak számunkra, a levegő tisztításában és hűtésében, oxigén előállításában is nagy szerepet játszanak. A méhecskékről nem is beszélve.
Egy kis segítség faültetéshez:
Egy mondás szerint a faültetés legjobb időpontja tíz évvel ezelőtt volt. A második legjobb időpont ma van. De nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban:
A faültetés időpontja szabadgyökerű facsemeték esetén ideálisan az ősz. Az átültetés nagy sokkot jelent a növénynek. Ha szabadgyökerű (zsákolt gyökerű)facsemetét veszünk, a hajszálgyökérzet óhatatlanul is megsérül.
Akkor számolhatunk a legjobb megeredéssel, ha a vegetációs időn túl végezzük ezt a beavatkozást a növény életében. Ha már nincsenek levelei, ha nem virágzik, nem terem, akkor az energiáit majd a túlélésre és az új helyen való megerősödésre fogja fordítani.
Az örökzöldeknek, fenyőfélék-, borókák-, tujáknak is van vegetációs időszaka, így télen, vagy kora tavasszal szintén jobb az esélye a megeredésüknek.
Konténeres növény egész évben fagymentes időben ültethető és a megeredésére is a legjobb kilátásaink vannak.
Miben különbözik az őszi és a tavaszi faültetés?
Őszi faültetési időszak: októbertől (lombhullástól) a fagyokig tart
Tavaszi faültetési időszak: február elejétől rügyfakadásig tart
A faültetés általánosan legalkalmasabb időpontja az ősz, mert ekkor a téli ülepedés, a fagy aprózza a talajt és ebben a gyökerek jobban tudnak majd fejlődni tavasszal. A téli csapadékos időszakban a talaj nedvességtartalma is optimálisabb, nem szárad ki a friss ültetés. Nincsenek már a növényen sérülékeny részek, levelek, virágok, termés.
A fa fajtájától is függ, hogy az őszi, vagy a tavaszi ültetés jobb-e számára. Általánosságban azt mondják, hogy a csonthéjas gyümölcsök: kajszi, meggy, cseresznye, mandula, szilva, stb. a tavaszi ültetést jobban szeretik. Az alma, körte, dió az őszi ültetést jobban meghálálja.
Sajnos sokan ezt nem veszik figyelembe, mert nem értenek a facsemetéhez, és csak akkor biztosak benne, hogy milyen fát ültetnek, ha látják a levelét, netán még 1-2 szem termés is van szegény növénykén. Azért kell jó és megbízható helyről beszerezni a facsemetéket, hogy biztosan azt kapjuk, amit kértünk.
Ami még fontos, hogy a frissen vásárolt facsemetéken mindig legyen egy kis címke a fajtájával, esetleg latin nevével, illetve a forgalmazójával. Ezt ne is vegyük le, akár egy évig is nyugodtan rajta maradhat. (forrás: xforest.hu)
Köszönjük a segítséget a Gyálligeti Kertészetnek!