


a Magnet Bank ügyfeleként is segíthetsz!
A Közösségi Adományozási Program (KAP) egy, a teljes ügyfélkört mozgósító és bevonó társadalmi kezdeményezés, mely azzal a céllal jött létre, hogy pozitív változást indítson el az érintettjei életében. A program célja, hogy a megerősödjön az a munkatársi- és ügyfélréteg, amely aktívan felelősséget vállal a civil ügyekért. Továbbá nem titkolt célunk az is, hogy ügyfeleink megértsék és átérezzék; a több tíz milliós támogatás több tízezer szavazatból jön össze.
A KAP program keretein belül a bank tulajdonosi köre minden évben lemond az adózott eredmény 10%-áról, majd feljogosítja az ügyfeleket, hogy ezzel segítsék a programban résztvevő társadalmi szervezeteket. Így – hazánkban példa nélküli módon – a MagNet Bank ügyfeleinek lehetősége nyílik arra, hogy számukra fontos célokat támogassanak, saját bankjuk profitjából. A program sikere nagyrészt ügyfeleinken múlik, hiszen ők döntik el, hogy tesznek-e a civil társadalom megsegítéséért. Őszintén hálásak vagyunk ügyfeleinknek, amiért éltek döntési lehetőségükkel, és a KAP 2010-es kezdete óta több mint 260 millió forint szétosztásáról gondoskodtak!
A KAP programban a társadalmi szervezetek pályázat útján vehetnek részt, majd a pályázatok elbírálását egy szakmai zsűri végzi. A KAP2020-ra történő pályázási időszak 2019. szeptember 25-én kezdődik és október 25-ig tart. A részletekről ide kattintva tájékozódhatsz.